Goszthony Mária 1893. augusztus 22-én született Bárdibükkön. Édesapja híres pesti ügyvéd, jogtanácsos, egyetemi magántanár. Budapesten tekintélyes ügyvédi irodát tartott fenn, valamint Bárdibükkön több mint ezer holdas birtokot műveltetett. 1889-ben kötött házasságot Csiszár Marienneval, akit társaságkedvelő, szociálisan érzékeny asszonynak tartottak. Elsőszülött gyermekük ifj. Goszthony Mihály, apja hivatását követve ügyvéd lett. A család az év nagy részben a fővárosban egy Erzsébet hídhoz közeli palotában élt, de a nyarakat mindig Bárdibükkön töltötték.
A kor szokásai szerint Máriát a legmegfelelőbb módon taníttatták, magántanárok egész hada állt rendelkezésére. 1906-ban egy tánciskolában ismerte meg Josipovich Idát, aki később leghűségesebb barátnője és pályatársa lett. Érettségije után édesanyjával európai körutat tett. A művészetek iránt érdeklődő lány számára meghatározó utazáson Firenze, Milánó és Párizs után Münchenbe is ellátogattak. Itt egy télen át olajfestészetet tanulhatott. 1917-től a budapesti Haris közben működő Képzőművészeti Szabadiskolában tanult. Mesterei voltak: Kernstok Károly, Rippl-Rónai József és Vedres Márk. Önarcképén erősen érződik Rippl-Rónai hatása, mégis igazi mesterének Kernstok Károlyt tartotta.
1916-ban belépett a Szociáldemokrata Pártba és érdeklődéssel fordult a Vasárnapi Kör előadásai felé is. A korszak mozgalmai mellett szociális érzékenységével is kitűnt. A világháború kitörésekor ápolónőnek jelentkezett, éjszakánként nyelvkönyvekből tanult oroszul, hogy a haldokló orosz katonákkal beszélgetni tudjon. Visszaemlékezései szerint kapcsolata a szocializmussal vele született, egyszerűen csak reagálni akart az élet igazságtalanságaira.
1919-ben a Tanácsköztársaság idején, Kernstok vezetésével Nyergesújfalun művésztelep létesült, melynek létrehozásában segítségére volt mesterének. Az 1917–19 között készült szén- és tusrajzai, olajképei szervesen illeszkednek a korszak képzőművészeti szemléletéhez, munkáit formai lényeglátás, energikus, biztos vonal- és színkezelés jellemzik. A Tanácsköztársaság bukása után emigrációba kényszerült. Bécsbe, majd az osztrák határ közelében, az Alpok lábánál fekvő Villachba ment, ahol közel egy évet töltött. Expresszív, lírai hangvételű táj-akvarellek és tusrajzok őrzik az itt töltött idő emlékét. 1920-ban sikerült újból Olaszországba jutnia. Hosszabb időt töltött Firenzében, Assisiben és Perugiában is.
Mária “mozgalmi” tevékenysége hatással volt családja megítélésére is, édesapja feladni kényszerült ügyvédi praxisát. Végül, 1923-ban szülei közbenjárása után, a “megtért bűnös” magától Horthytól kapott privát amnesztiát. Így térhetett vissza szülei bárdibükki birtokára. Ekkor bontakozott ki, folyamatosan dolgozott, miközben a nyarakat Rómában töltötte, barátnőjével Josipovich Idával. A festőnek induló Mária később fordult a kerámiaművészet felé. Unokatestvérével, Saroltával és Idával közösen hozták létre a műhelyt. Alkotásaik között mindenféle kerámiatárgy szerepelt, vázák, kisplasztikák és tányérok is.
A klasszikus habán stílust, a magyar fazekas művészet hagyományos motívumaival ötvözve hozták létre saját stílusukat. 1944-től miután a családjukól elvették birtokot és a kastélyt, Máriának kellett gondoskodnia szüleiről, így a kerámiák sikere létfontosságúvá vált. Az általuk készített alkotásokat főként az Iparművészeti Vállalaton és a Képcsarnokon keresztül árusították. “F” betűvel jelölték őket, amely a Fiorenza elnevezést rejti, és a bárdibükki műhely fantázianeveként Firenzére utalt. Az 1919-es szerepvállalása után nem volt kapcsolata a politikával, de nem lehet véletlen, hogy még életében a közjóra hagyta a bárdibükki családi örökségét; a bárdibükki műhelyet.
Mária Goszthony
Mária Goszthony was born in Bárdibükk on 22 August 1893. Her father was a prominent Budapest lawyer, legal adviser and university lecturer. He maintained a respected law office in Budapest and had an estate of more than a thousand Hungarian holds cultivated in Bárdibükk. In 1889, he married Marienne Csiszár, remembered as a sociable and socially aware woman. Their first child, Mihály Goszthony Jr, followed his father into law. The family spent most of the year in a mansion near the Erzsébet Bridge in Budapest but always spent summers in Bárdibükk. Mária received an education appropriate to her family’s circumstances, with many private tutors. At a dancing school in 1906, she met Ida Josipovich, who became her closest friend and fellow artist.
After completing secondary school, she toured Europe with her mother. The journey was formative for a young woman interested in the arts: after Florence, Milan and Paris, they visited Munich, where she studied oil painting for a winter. From 1917, she attended the Free School of Fine Arts in Haris köz, Budapest. Her teachers included Károly Kernstok, József Rippl-Rónai and Márk Vedres. Although Rippl-Rónai’s influence is clear in her self-portrait, she regarded Kernstok as her true master.
In 1916, she joined the Social Democratic Party and also took an interest in the lectures of the Sunday Circle. Her social sensitivity distinguished her alongside her involvement in the movements of the period. At the outbreak of the First World War, she volunteered as a nurse and studied Russian from language books at night so that she could speak to dying Russian soldiers. In her recollections, her connection to socialism was innate: she simply wanted to respond to life’s injustices.
In 1919, during the Hungarian Soviet Republic, an artists’ colony was established in Nyergesújfalu under Kernstok’s leadership, and she helped her teacher create it. Her charcoal and ink drawings and oil paintings from 1917–1919 fit the artistic outlook of the period. Her work shows an essential grasp of form and energetic, confident handling of line and colour. After the fall of the Soviet Republic, she was forced into exile. She went first to Vienna and then to Villach, near the Austrian border at the foot of the Alps, where she spent almost a year. Expressive, lyrical landscape watercolours and ink drawings preserve her memories of this period. In 1920, she managed to return to Italy and spent extended periods in Florence, Assisi and Perugia.
Her political activities also affected how her family was regarded, and her father was forced to abandon his legal practice. In 1923, following her parents’ intervention, she received a personal amnesty from Horthy and could return to the family estate in Bárdibükk. Her artistic work flourished. She worked continuously while spending summers in Rome with Ida Josipovich.
Having begun as a painter, Mária later turned to ceramic art. She established a workshop with her cousin Sarolta and Ida. They made many kinds of ceramic objects, including vases, small sculptures and plates. Combining classical Haban style with traditional motifs of Hungarian pottery, they developed a style of their own. From 1944, after the family lost its estate and mansion, Mária had to support her parents, making the success of the ceramics essential. Their works were sold mainly through the Applied Arts Company and Képcsarnok. They were marked with an “F” for Fiorenza, the imaginative name of the Bárdibükk workshop, referring to Florence.
After her involvement in 1919, she had no further connection with politics. Nevertheless, it is significant that, during her lifetime, she left the Bárdibükk workshop — part of her family inheritance — for the public good.
