Goszthony Mária 1893. augusztus 22-én született Bárdibükkön. Édesapja híres pesti ügyvéd, jogtanácsos, egyetemi magántanár. Budapesten tekintélyes ügyvédi irodát tartott fenn, valamint Bárdibükkön több mint ezer holdas birtokot műveltetett. 1889-ben kötött házasságot Csiszár Marienneval, akit társaságkedvelő, szociálisan érzékeny asszonynak tartottak. Elsőszülött gyermekük ifj. Goszthony Mihály, apja hivatását követve ügyvéd lett. A család az év nagy részben a fővárosban egy Erzsébet hídhoz közeli palotában élt, de a nyarakat mindig Bárdibükkön töltötték.
A kor szokásai szerint Máriát a legmegfelelőbb módon taníttatták, magántanárok egész hada állt rendelkezésére. 1906-ban egy tánciskolában ismerte meg Josipovich Idát, aki később leghűségesebb barátnője és pályatársa lett. Érettségije után édesanyjával európai körutat tett. A művészetek iránt érdeklődő lány számára meghatározó utazáson Firenze, Milánó és Párizs után Münchenbe is ellátogattak. Itt egy télen át olajfestészetet tanulhatott. 1917-től a budapesti Haris közben működő Képzőművészeti Szabadiskolában tanult. Mesterei voltak: Kernstok Károly, Rippl-Rónai József és Vedres Márk. Önarcképén erősen érződik Rippl-Rónai hatása, mégis igazi mesterének Kernstok Károlyt tartotta.
1916-ban belépett a Szociáldemokrata Pártba és érdeklődéssel fordult a Vasárnapi Kör előadásai felé is. A korszak mozgalmai mellett szociális érzékenységével is kitűnt. A világháború kitörésekor ápolónőnek jelentkezett, éjszakánként nyelvkönyvekből tanult oroszul, hogy a haldokló orosz katonákkal beszélgetni tudjon. Visszaemlékezései szerint kapcsolata a szocializmussal vele született, egyszerűen csak reagálni akart az élet igazságtalanságaira.
1919-ben a Tanácsköztársaság idején, Kernstok vezetésével Nyergesújfalun művésztelep létesült, melynek létrehozásában segítségére volt mesterének. Az 1917–19 között készült szén- és tusrajzai, olajképei szervesen illeszkednek a korszak képzőművészeti szemléletéhez, munkáit formai lényeglátás, energikus, biztos vonal- és színkezelés jellemzik. A Tanácsköztársaság bukása után emigrációba kényszerült. Bécsbe, majd az osztrák határ közelében, az Alpok lábánál fekvő Villachba ment, ahol közel egy évet töltött. Expresszív, lírai hangvételű táj-akvarellek és tusrajzok őrzik az itt töltött idő emlékét. 1920-ban sikerült újból Olaszországba jutnia. Hosszabb időt töltött Firenzében, Assisiben és Perugiában is.
Mária “mozgalmi” tevékenysége hatással volt családja megítélésére is, édesapja feladni kényszerült ügyvédi praxisát. Végül, 1923-ban szülei közbenjárása után, a “megtért bűnös” magától Horthytól kapott privát amnesztiát. Így térhetett vissza szülei bárdibükki birtokára. Ekkor bontakozott ki, folyamatosan dolgozott, miközben a nyarakat Rómában töltötte, barátnőjével Josipovich Idával. A festőnek induló Mária később fordult a kerámiaművészet felé. Unokatestvérével, Saroltával és Idával közösen hozták létre a műhelyt. Alkotásaik között mindenféle kerámiatárgy szerepelt, vázák, kisplasztikák és tányérok is.
A klasszikus habán stílust, a magyar fazekas művészet hagyományos motívumaival ötvözve hozták létre saját stílusukat. 1944-től miután a családjukól elvették birtokot és a kastélyt, Máriának kellett gondoskodnia szüleiről, így a kerámiák sikere létfontosságúvá vált. Az általuk készített alkotásokat főként az Iparművészeti Vállalaton és a Képcsarnokon keresztül árusították. “F” betűvel jelölték őket, amely a Fiorenza elnevezést rejti, és a bárdibükki műhely fantázianeveként Firenzére utalt. Az 1919-es szerepvállalása után nem volt kapcsolata a politikával, de nem lehet véletlen, hogy még életében a közjóra hagyta a bárdibükki családi örökségét; a bárdibükki műhelyet.
